Örülünk annak, hogy a csapat játékosai reálisan látják a csapat esélyeit a Dinamó elleni BL elődöntővel kapcsolatban, nézzük mit mondott erről Xabi Alonso, aki ugyan az idén nem nyújtott olyan kiegyensúlyozott teljesítményt, mint tavaly, de ettől még ezerszer jobb futballista, mint mondjuk Fat Frank Lampard, vagy a lábtörésben élen járó Essien.
Jól ismerjük a Chelsea-t, hiszen már harmadik éve találkozunk velük kupák elődöntőiben, és pontosan ezeket az eredményeket akarjuk megismételni az idén is. A két évvel ezelőtti BL elődöntőt motivációs célból mindenképpen relevánsnak tartom az idén is, de a két csapat összetétele nagyon sokat változott az elmúlt két évben. Ami azonban változatlan, az a szurkolóink kitartása és támogatása, ami rendkívül fontos számunkra. Két évvel ezelőtt is nagyon sokat segítettek a szurkolók nekünk, de elmondhatom ugyanezt a Barca elleni meccsről is. Nem tudom, hogy milyen lehet ellenfélként az Anfielden játszani, de az biztos, hogy nem lehet kellemes. Nekünk hatalmas erőt adnak a szurkolók, és ha az első mérkőzésen jó eredménnyel térünk haza, az Anfielden biztos, hogy kiharcoljuk a továbbjutást.
Utolsó kommentek